Interjú Damokos Attilával

Névjegy:

Damokos Attila, rendező

• 1988-ban született Budapesten
• Rövidfilmeket, reklámfilmeket, videoklipeket rendez
• 2011-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre
• 2013-ban egy másodéves filmjével kijutott Pekingbe, az egyik legrangosabb diák filmfesztiválra: a XII. International Student Film and Video Festival of Beijing Film Academy 
• 2014-ben a VIVA Comet-on Legjobb zenei videó díjat nyert
• 2016-ban CRESTA díjat nyer New Yorkban· 2017-ben az ArtHungry film kategóriájában 1. helyezett
• 2017-ben Effie Awards Ezüst és Bronz Díj
• 2018-ban a Digital Communication Awards (Berlin, Németország) versenyén 1. hely
• 2019-ben az Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon Charon című kísérleti filmje az Oscar jelölő versenyprogramban szerepelt
• 2020-ban a Magyar Turisztikai Ügynökség általa rendezett Budapest 365 kampányfilmje a cannes-i Corporate Media & TV Awardson film kategóriában Arany Delfin díjat nyert 
• A videoklipek közül mindenképpen érdemes kiemelni Attila Kedves Péter Belau projektjének bemutatkozó dalához készített filmjét: az Island of Promise-t (2015).
• Az elmúlt 5 évben több mint 50 reklámkampányon dolgozott a legnagyobb hazai márkákkal. (Telekom, Vodafone, MVM, Pöttyös, Szerencsejáték Zrt., McDonlad's, OTP, Spar, Lidl, OMV stb.)

Magyar Léptek (ML): Köszönöm Attila, hogy elfogadtad a felkérésünket. Azt hiszem, elárulhatom az olvasóknak, hogy gyerekkorunk óta ismerjük egymást és Dobogókő környékét széltében-hosszában gyerekcipőben körbejártuk. Megmaradt nálad a kirándulás, az utazás szeretete? 

Damokos Attila (DA): Az utazás a hobbim, és a legfontosabb inspirációim egyike. A feleségemmel közös álmunk, hogy az egész világot bejárjuk hátizsákkal. A túrázás, kirándulás majdnem hogy mindennapos számunkra. A pandémia kezdetén született a kisfiúnk, akinek a legkevésbé társas kikapcsolódást kerestük, így minden nap kb. 10 km-et kirándultunk vele. Mivel a filmipar teljesen megállt, a munka helyett teljesen a családomra tudtam koncentrálni, ami fantasztikus volt. Míg a világ nagy része bezárult, a mi univerzumunk teljesen kinyílt. Dobogókő, amúgy azóta is fontos emlék és helyszín az életemben. 

ML: Mi vitt téged a filmek világa felé?

DA: Gimnáziumban két tanár borzasztó nagy hatással volt rám. Nem akartak terelgetni, csak mutattak egy-két dolgot, amitől azóta sem tudok szabadulni. Lukácsi Huba vezette az iskolai diákszínpadot, ahol az ragadott meg, hogy a játékkal, vagy olyan dolgokkal, amik engem szórakoztatnak érzelmi relációba tudok kerülni másokkal. Szalay József volt a rajztanárom, ő adott először fényképezőgépet a kezembe. Nem tudom, hogyan választott ki magának, vagy miért nekem, de egyszer a kezembe adta a gépet, hogy fotózzak az iskolai rendezvényeken. Borzalmas képeket csináltam. De mindegyikről elmondta, hogy mi jó és mi rossz benne, aztán egyre jobb képeket akartam csinálni. Valószínűleg ennek a két érdeklődési körnek a metszete a filmezés.

ML: Ha filmek, akkor miért éppen rövidfilmek, klipek? 

DA: Televizós osztályba jártam a Színművészetire, ezáltal egyre jobban beleláttam a média rejtelmeibe és azt éreztem, hogy a klasszikus televíziós műfajok nem azon a nyelven beszélnek, amelyiken én szeretnék. Közben nagyon elkezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy hogyan lehet a nézőre a lehető legkisebb idő alatt a legnagyobb hatással lenni. Így a kezdeti próbálkozásokból kíséreti filmek lettek, amik videoklipekké és rövidfilmekké fejlődtek. Hálistennek ezek a munkák megtalálták a saját közönségüket és sikeresek lettek, és általuk engem pedig megtaláltak a reklám felkérések.

ML: A rövidfilmek terén van mire építkezni, hiszen Rofusz Ferenc "A légy" című filmje után, a 2016-ban Deák Kristóf Mindenkinek című rövidfilmje is Oscar-díjat nyert. Miért nehéz egy jó rövidfimet elkészíteni és mi benne a könnyebbség az egész estés filmekhez képest?

DA: Nagyon nehéz ezeket a műfajokat összehasonlítani, ha az egész estés játékfilm a regény, akkor egy rövid film egy novella, a kísérleti film pedig egy vers. Vannak talán műfaji sajátosságaik, de inkább azokra emlékszik a filmtörténelem, amik különlegesek. Ha azt mondjuk, hogy a rövidfilm egy filmnovella, akkor talán igaz lehet rá, hogy egy karakter érdekes fejlődése működteti, ami bátran épül és egy jól dekódolható meglepő fordulatot tartogat. De nincsenek szabályok. Én inkább a kísérleti filmek világában alkotok, ahol meg a poézis tartja egyben a narratívát, mint egy versnél. Itt a képek zsigeri reakciót próbálnak kiváltani a nézőben, és ebben a vágyában minden eszköz megengedett.

ML: A néző szemével nagyon másnak tűnik egy modern Charon legendát elmesélő rövidfilm egy gyors képkocka-váltásokkal, hatásos, lüktető zenével megkomponált, néhány perces reklámfilmhez képest. A rendező szemével nézve van hasonlóság? Van a történetmesélésnek egy úgynevezett Szent Grálja? 

 DA: Ez a két filmem nagyon-nagyon más. De az a törekvés azonos bennük, hogy olyan filmnyelven szóljon a közönségéhez, amit még nem látott és, hogy az alatt az idő alatt a lehető legnagyobb hatással legyen rá. Ezeknek a mechanizmusa ugyanaz. Ami viszont merőben más, az a célcsoport és persze a hatás: amit ki akarunk váltani bennük: az egyik egy asszociatív, szerzői túlvilág parafrázis, a másik pedig egy felhívás arra, hogy költsd a pénzed Budapesten. 

ML: Az M2 Petfői Tv Én itt vagyok című műsorban is készült veled interjú, miután 10 nap alatt 3 millióan kattintottak a Budapest 365 filmre a Youtube- on - és lettek így részesei a hamisítatlan Budapest-életérzésnek. Gondoltad volna, hogy ez a két perces kisfilm ennyi embert elér majd?

DA: Mára közel 14 millós megtekintése van a filmnek, ami csodálatos. Nagyon meglepett az első pár nap sikere, meg a rettenetes mennyiségű megosztás a közösségi platformokon. Természetesen nem gondolkodtunk ilyen számokban, de miközben készítettük, nagyon hittünk a filmben. 

ML: Mi lehet a BP365 projekt sikerének titka?

DA: A koncepciónk az volt, hogy Budapestet nem mint képeslap látványosság mutatjuk, meg hanem mint egy hely, ami az év 365 napján nyújt valamilyen különleges élményt. Minden ami a városból látszik, az csak a hátteréül szolgál az előtérben kiemelt eseménynek. Emellett a filmben megjelenő szereplők, zörejek, zenék mind igaziak. Valószínűleg ez a dokumentarista karakter festéssel kevert játékfilmes vizuális esztétika talált utat a fiatal nézőkhöz

ML: Honnan merítesz inspirációt a filmjeidhez?

DA: Az egyik legfontosabb inspirációm az utazás, ahogy már említettem az elején. Ha az ember úton van, akkor nagyon sok gondot maga mögött hagy, olyan nyomasztó faktorok tűnnek el ilyenkor, amik szabadjára engedik a gondolkodást. Nagyon sok kiállítást, fotográfiát és filmet nézek, de nagyon gyakran online hírolvasás közben találok olyan történeteket, amik beindítják az agyamat.

ML: Hogy látod a magyar film jövőjét? A járvány után beköszönthet egy újabb aranykor?

DA: Nagyon remélem, és igazából nem látok semmi olyat, ami ezt megakadályozná. Magyarországon nagyon kedvezőek a filmes lehetőségek a hazai- és a külföldi stáboknak egyaránt. Támogató az adórendszer és csodálatos szakemberek dolgoznak, világ színvonalú infrastruktúra felett.

ML: Mit tanácsolnál a film szakos egyetemi hallgatóknak? Mire figyeljenek, mit tegyenek annak érdekében, hogy ők is kipattinthassák azt a bizonyos szikrát?

DA: Amikor 16-17 éves voltam egy csomó filmklubba jártam, ahol a film után lehetett beszélgetni a fiatal alkotókkal. Ez a kérdés minden alkalommal előjött, amire az aktuális válaszoló egytől-egyig, (legyen az Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, vagy éppen Török Ferenc) azt mondta a baseball sapkája alól, keresztbe rakott lábbal, hetykén hátradőlve, hogy: "Csinálni kell gyerekek, ezt csinálni kell!". Akkor persze nem értettem, hogy ez mit jelent, talán még mosolyogtam is rajta. Ma már látom, hogy telefonnal lehet mozifilmet forgatni, vagy akár gifekkel katarzist okozni. Aztán én is igyekeztem a lehetőségeimhez mérten csinálni valamit, kezdetben videóra forgattam, amit kazettán vágtunk meg az iskolában, és azt határoztam el, (ezt amúgy azóta is tartom) hogy minden alkalommal valami olyat próbálok ki, amit még nem tettem korábban. Így lépcsőről lépcsőre lépegettem afelé, hogy a saját filmnyelvemen kommunikáljak. Úgy tűnik tehát, hogy a válasz tényleg a praxisban található, és ami jó hír, - ezt akár garantálni is tudom - hogy ez az egyik legszórakoztatóbb dolog a világon!