Miért kell látnod a Hunyadi sorozatot?

Hunyadi János története nem ismeretlen a magyar ember számára, hiszen történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja, a török elleni háborúk epikus hőse, aki nándorfehérvári győzelmével beírta magát nem csak a magyar, hanem az egész keresztény világ történelmébe is. Noha a déli harangszó még ma is szól győzelme tiszteletére, neve messze nem olyan ismert a világban, mint a Trója falait Akhilleusz ellen védő Hektóré, vagy a skótok függetlenségéért harcoló rettenthetetlen William Wallace lovagé. Ennek az egyik oka az lehet, hogy egészen idáig Hunyadiról nem készült film, ugyanis az összes művészeti ág közül, a film az, ami a legnagyobb közöséghez tud eljutni és különleges eszközeivel a szórakoztatás mellett a leginkább a lélekig tud hatolni. 

Most azonban itt van, végre megérkezett sorozat formátumban az az alkotás, amely Hunyadi történetét oly módon meséli el, ahogyan azt korábban leginkább elképzeltük!

Az elmúlt hetekben rengeteg kritikát olvashattatok a sorozatról, amelyek azonban arról nem szóltak, hogy a kritikusok által negatívan értékeltek ellenére miért érdemes mégis megnézni a sorozatot. Ezzel ellentétben ez az írás arról fog szólni, hogy miért látjuk kiemelkedő alkotásnak a Hunyadit, és megindokoljuk, hogy ha csak egy sorozatot nézhetnél meg életed során, akkor miért válaszd mindenképpen a Hunyadit.

Először is szeretném rögzíteni, hogy a Trója (2004) vagy A rettenthetetlen (1995) című film sem felel meg minden ponton a történészek által valósnak vélt, illetve Homérosz által az Iliászában vagy Odüsszeiában leírt valóságnak, de nem is ez a céljuk. Fontos megjegyezni azt is, hogy nem azért váltak a trójai vagy a skót hősök halhatatlanná, mert a filmek rendezői oktatófilmet szerettek volna készíteni gimnazista diákok számára. Ezeket a hőstörténeténeteket és azok főszereplőit az irodalom, majd később a mozivászon tette felejtettelenné és emelte őket a hősiesség élő szobraivá. De mondhatnánk még számtalan példát, ahol történelmi alakok kerültek megfilmesítésre, mint a Kleopátra (1963) vagy a Ben-Hur (1959) című filmekben. Ezek elsődleges célja is a szórakoztatás volt, nem a tudományos alaposságú ábrázolás, és így van ez a történelmi sorozatokkal is.

Szerencsére a Hunyadi című sorozat fundamentuma sem a középiskolás magyar történelemkönyv, hanem egy remek irodalmi alkotás, Bán Mór Hunyadi című regényfolyama. E regényfolyamot nem hiszem, hogy külön be kellene mutatni, hiszen kiemelkedő sikert aratott a magyar olvasóközönség körében. Mindenki, aki olvasta, ezt mondogatta barátai és családja körében: "Na ebből lehetne aztán igazi sikerfilmet készíteni!" Helyesen ez a gondolat nem csak a családi és baráti asztaltársaságok körében, hanem profi filmkészítők között is felmerült, akik nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy egy ekkora jelentőségű történetet vászonra vigyenek. Ez nem kis felelősség, hiszen ilyesmit egyszer lehet megpróbálni, ha pedig nem sikerül, akkor borítékolható, hogy sokáig senki sem mer a történethez nyúlni.

Az alkotók azonban ezalkalommal tudták, hogy a történet fonása, a jellemek ábrázolása – mely megvilágítja a törekvést – sokkal fontosabb, mint az, hogy minden részlet a Gesta Hungarorumnak megfelelő szintű elbeszélés legyen. Arisztotelész Poétika című műve óta tudjuk, hogy a tragédiának hat alkotóeleme kell, hogy legyen: a történet, a jellemek, a nyelv, a gondolkodásmód, a díszletezés, a zene. A legfontosabb azonban ezek közül a tettek összekapcsolása, mert a tragédia nem az emberek, hanem a tettek és az élet utánzása. Noha Arisztotelész több mint kétezer éve alkotta meg egy jó történet (tragédia) megírásához segítséget nyújtó "útmutatóját", a nagy filmes produkciók ma is az általa rögíztett elvek szerint készülnek, erre pedig Syd Field: Forgatókönyv, a forgatókönyvírás alapjai című, a forgatókönyvírás bibliájának is tartott könyve a bizonyíték. A könyv első oldalán ez a Joseph Conrad idézet áll: "Az a dolgom… hogy kinyissam a füled, hogy kitárjam a szíved – és persze, hogy felnyissam a szemed. Ennyi az egész, és ez minden."

A Hunyadi ennek megfelelően kitárja a néző szívét, úgy ahogyan azt kell. Előkészíti a lelkünket a történet fordulatainak kellő megalapozásával és a fontos felismerések közötti cselekményszálakat is nagy gondossággal kapcsolja össze a középrészben. Látjuk, hogy a gyermek Hunyadi honnan indul, milyen hatások érik. Megértjük szenvedélyes dühét a törökkel szemben, mely néha még kortársait is megdöbbenti. Mert teljes az, aminek van eleje, közepe és vége. Úgy nem válhat senki sem igazi hőssé, hogy bepólyálva, glóriával a feje fölött lepottyan az égből, s mindent jól csinálva egyszer csak beteljesíti sorsát. Ilyen személlyel még akkor sem tudna azonosulni a néző, ha kitalált lenne, s mivel a jó filmnek az életről kell szólnia, művi hatást keltene egy ilyen hősábrázolás, még egy félistennél is (a Trója című filmben Akhilleuszt is hibáival ábrázolják, noha ő egy félisten).

A Hunyadi történet azonban nem egy tökéletes embert akar bemutatni, aki mint egy szentéletű szerzetes járt-kelt a korabeli Magyarországon és mindenki felett állva, prófétai pontossággal jósolta meg a csaták, s a török elleni háború végkimenetelét. A készítők hús-vér embert állítanak elénk, aki követ el hibákat, meg-megbotlik, de tettei mindig világosan valamilyen cél irányába mutatnak; megvédeni Magyarországot a török veszedelemtől. De még mindig nem ez az, ami a sorozatot kivételessé teszi. Ezzel csak annyit mondhatnánk róla, hogy végre készült egy olyan magyar produkció, amely a történetmesélés évezredes elveit és a modern hollywoodi filmgyártás szempontrendszerét is figyelembe veszi, de semmi többet.

A sorozatot igazán kivételessé a történet és a főhős sorsának kibontása mellett a mellékszereplők gondos jellemábrázolása, a díszlet, a speciális effektek, a zenei aláfestés, és a színészi játék, vagyis az összművészeti teljesítmény teszi. Ugyanis nem mehetünk el amellett, hogy a Szilágyi Erzsébetet vagy a Brankovics Marát alakító színész milyen mélységet tud belevinni játékába, hogy sok esetben nem is a nyelvet, hanem a némajátékot használva úgy szólaltatják meg szereplőiket, hogy a néző mindent ért, együtt érez a helyzetével, sokszor szinte azonosulni is tud vele. Nagyon sokszor egy-egy pillantásban, mozdulatban több van, mint bármely párbeszédben. De kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a külföldi színészek is, mint például a Murád szultánt vagy Habsburg Albertet alakító színészek. A Hunyadi Jánost alakító színészről pedig elhisszük, hogy ő Hunyadi János, sőt mire véget ér a sorozat úgy is érezzük, hogy ő maga Hunyadi János és már úgy gondolunk rá.

A vég pedig eljön, de úgy jön el, hogy minden vívódás, minden fájdalom, árulás vagy nem várt fordulat értelmet nyer, és egy célban majd mindent feloldó eredményben összpontosul. Megértjük a meg nem értett megbocsátásokat, súlyt kap minden ki nem mondott szó, és mindaz, ami sokkal korábban még értelmetlennek tűnt. Egy csendes ajtón való távozással érkezik meg a katarzis, amibe beleremeg a lélek, mert az élet ilyen. Sokszor nem úgy alakul, ahogyan tervezzük, vagy ahogyan várható lenne, mégis a sok fájdalmával együtt szép, igazán szép. Ez az alkotók hatalmas nagysága, hogy olyan lezárása van a történetnek, amelyet nem csak ez a hős, de a magyarság is megérdemel, mert ebben a sorozatban, ebben az ajtón való csöndes távozásban sokkal több van benne, mint Hunyadi János, mint a magyar történelem, ebben lélek van, olyan mélység, melyből mindannyian tanulhatunk valamit, s mely útravalóul örökre velünk marad.